Az Utca Embere önkénteseket keres rádióműsor elkészítéséhez

2006 októberétől indul műsorunk a Civil Rádióban, és ennek elkészítéséhez keresünk önkénteseket.

A műsor egyrészt az Utca Embere különböző tevékenységeit fogja hirdetni, bemutatni, másrészt pedig az Utca Embere számára fontos témákat fogja feldolgozni (hajléktalanság, lakhatáshoz való jog, kilakoltatások, szegénység, aktivizmus, erőszakmentesség, stb.).

A műsorban terveink szerint interjúkat készítünk az Utca Embere aktivistáival, szociális szakemberekkel, hajléktalanokkal, más civil szervezetekkel a fenti témákban.
Ezen kívül tervezünk sajtószemlét, stúdióbeszélgetéseket (a műsor kezdetben konzervműsorként, később pedig élőben fog menni), és egy-egy konkrét téma feldolgozását beszélgetések és riportok segítségével.

Szükségünk lenne segítségre:

  • riportok és interjúk készítéséhez
  • háttéranyagok/témák kereséséhez
  • sajtó szemlézéséhez és összefoglalók készítéséhez
  • a műsor levezetéséhez (bemondók)
  • a műsor szerkesztéséhez (számítógépen)
  • zenék szerkesztéséhez

A műsor elkészítéséhez csak korlátozott mennyiségű technikai felszerelés áll a rendelkezésünkre, ezért nagyon örülnénk, ha olyanok is jelentkeznének, akiknek van digitális felvevőjük/diktafonjuk, amit ők maguk használnának, vagy a rendelkezésünkre bocsátanának egy-egy műsor elkészítése erejéig!

Ha szívesen segítenél nekünk, írj az azutcaembere@freemail.hu-ra vagy hívd a 06 20 381 89 96-os számot (Udvarhelyi Tessza).