Olvasói levél

Tisztelt Szerkesztőség!

A Népszabadság január 5-i számában megjelent Schwartzenberger István tollából egy írás "Téli menedék a felszín alatt" címmel, melyben arról számolt be a szerző, hogy a budapesti aluljárók állapota, ezen belül is elsősorban az aluljárókban alvó hajléktalanok nagymértékben zavarják a fővárosi lakosokat. A cikk kiindulópontja az a nézőpont, mely szerint a hajléktalan ember "esztétikai és közegészségügyi" probléma, és bár az írás látszólag különböző "szempontok szerint értékeli a helyzetet", valójában az aluljárók és a rend felett érzett aggodalom fejeződik ki benne.

AzUtcaEmbere már többször fejezte ki tiltakozását azzal a törekvéssel szemben, hogy a hajléktalan, szegény vagy koldulásból élő embereket a társadalom többi tagja számára láthatatlanná tegyék, jogaikban korlátozzák és végső soron kétségbeejtő helyzetükért büntessék. Tiltakoztunk az ún. "koldusrendelet" budapesti bevezetése ellen, nemrég pedig nyílt levélben foglaltunk állást olyan, padokra hegesztett karfák miatt, melyeket a hajléktalanok (és nem a hajléktalanság!) elleni küzdelem jegyében szereltetett fel a VI. illetve a VII. kerületi önkormányzat.

Tévedés ne essék, természetesen mi is azon a véleményen vagyunk, hogy nem jó, ha emberek élnek az utcán vagy az aluljárókban - de nem azért nem jó, mert nekünk vagy bárkinek ez nem tetszik, hanem azért nem jó, mert az az ember, aki az utcán (aluljáróban) tölti az éjszakáit, nélkülözések és elfogadhatatlan körülmények között kénytelen élni az életét. Mi azt gondoljuk, hogy semmiféle erkölcsi alapot nem adhat számunkra az aluljáróban élő hajléktalanok feletti ítélkezéshez az a szempont, hogy a látványuk taszító. Amikor aluljáróban élő embereket látunk, minket nem az aluljáró állapotának látványa zavar, hanem az, hogy mindez egy rosszul működő szociális ellátórendszerre, elhibázott jogalkotási folyamatra, a szolidaritás és a szociális biztonság hiányára utal.

A cikk megemlíti, hogy "mivel az aluljáróban tartózkodásnak nincsenek lefektetett szabályai, az ott alvás, az életvitelszerű jelenlét nem számít szabálysértésnek". Nem tudjuk, feltűnt-e másnak is, vagy csak nekünk szúrt szemet ennek a felvetésnek az abszurditása: mi mindenesetre azt gondoljuk, hogy igencsak abszurd helyzetet eredményezne, ha az egyéb lakhatás híján utcán élni kényszerülő embert azért bírságolná meg a rendőr, mert ebbe a helyzetbe jutott.

Danielisz Béla a cikkben idézett szavai szerint a "társadalom többsége is azt szeretné, ha a hajléktalanok nem a közterületeken, az aluljárókban élnének, hanem saját érdekükben is az ellátó intézményeket vennék igénybe". Hogy a társadalom többsége pontosan mit szeretne, azt nincs módunkban felmérni, de talán mások is vannak ezzel úgy, ahogyan mi: azt szeretnénk, ha minden embernek joga és lehetősége lenne a saját otthonában élni, nem pedig hajléktalanként, aluljáróban vagy éppenséggel az aluljáróból kitiltva, a neki szánt és "megoldásnak" gúnyolt tömegszállásokon.

Nem szabad a hajléktalanságról úgy nyilatkozni, mintha a fő problémát az aluljáróban vagy a padokon alvás jelentené. Ha - amint a cikk említi - a lakosság elvárása a hajléktalanokkal szemben az, hogy engedelmesen beköltözzenek a szállókra, és mindezzel szerintük megoldódik a probléma, akkor azt gondoljuk, hogy a lakosság is óriási információhiányban szenved. A valódi megoldás a lakhatáshoz való jog törvénybe iktatásában, az ésszerű elveken működő szociális ellátórendszerben, az olcsó lakhatási lehetőségek kialakításában, a jogszabályok felülvizsgálatában áll. Ha a "köz" tarthatatlannak érzi a helyzetet, jobban tenné, ha nem a lehető legkiszolgáltatottabb és semmilyen hatalommal nem rendelkező emberekkel szemben veszítené el a türelmét, hanem a hajléktalanság felszámolását követelné a döntéshozóktól. Ha a társadalmi nyomás hatására elismerik a lakhatáshoz való jogunkat, és nem maradhatnak majd az emberek fedél és segítség nélkül, akkor idővel - nem pedig egyik napról a másikra, karhatalom segítségével - el fognak tűnni a hajléktalanok is az aluljárókból, hiszen már nem lesznek többé rákényszerülve arra, hogy utcán éljék az életüket: lesz számukra is egy élhetőbb alternatíva. Mi úgy gondoljuk, hogy ez az ésszerű, egyszersmind humánus megoldás.

Dr. Bukta Annamária és Nagy Nikoletta
AzUtcaEmbere önkéntesei

Budapest, 2005. január 9.