ÁLLÁSPONT

Nyilatkozat

Együttérzésünket fejezzük ki hajléktalan embertársainkkal.

A hajléktalanság mai magyarországi mértéke erkölcsi, szociális és emberi jogi szempontból is felháborító.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy hajléktalan embertársainknak a kellő szolidaritás hiányában megaláztatásban, kirekesztettségben, félelemben, a változtatás valós lehetősége nélkül kell élniük, kiszolgáltatva a természeti erőknek valamint esetenként a rendőri és állampolgári erőszaknak.

A jelenlegi helyzetért a rendszerváltás utáni összes kormány felelős. Elismerjük a jelenlegi kormány hajléktalansággal kapcsolatos intézkedéseit, azonban ezek az intézkedésék, valamint a megvalósításukra szánt költségvetési összegek nem arányosak a probléma nagyságával, annak valódi kezelésére alkalmatlanok.

Az Alkotmánybíróság 42/2000-es határozata értelmében az államnak kötelessége hajléktalanság esetén az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet elhárításához szállásról gondoskodnia. Meggyőződésünk szerint a XXI. század Európájában az államnak ennél több kötelezettséget kell vállalnia állampolgárai lakhatásával kapcsolatban, de a Magyar Köztársaság jelenleg még ezt sem teljesíti maradéktalanul: kevés megfelelő szállást tart fenn. Ezek túlnyomó többsége alkalmatlan családok és párok befogadására, jelentős részükben olyan rossz körülmények uralkodnak, hogy sokan inkább az utcán maradnak.

A Magyar Köztársaság az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában elismerte minden ember megfelelő életszínvonalhoz való jogát, ideértve a táplálkozást, ruházkodást és lakást. Vállalta, hogy a rendelkezésére álló valamennyi erőforrás igénybevételével fokozatosan megvalósítja ennek a jognak teljes gyakorlását.

Az állam kötelessége tehát, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy valamennyi állampolgárának valós lehetősége legyen egy szerény, de biztonságot és nyugalmat adó otthonhoz jutnia, mely lehetővé teszi társas kapcsolatok fenntartását, a tisztálkodást, a munkavállalást és a pihenést. Jelenleg ennek az eszménynek a megvalósulásához elsősorban nem pénz, hanem a politikai szándék hiányzik.

A szolidaritás elvét és minden emberi lény méltósághoz való elidegeníthetetlen jogát szem előtt tartva felszólítjuk a kormányt és az Országgyűlést, hogy az említett jogi kötelezettségekkel és az Európai Unió közös céljaként megfogalmazott társadalmi kirekesztés elleni küzdelemmel összhangban segítse elő átfogó programokkal a hajléktalan emberek társadalomba való visszailleszkedését! Haladéktalanul hozzon megfelelő intézkedéseket a hajléktalanság megelőzése és csökkentése érdekében!

Budapest, 2005. március 22.

Balogh László technikus, Bassa Zoltán közgazdász, Benyik Mátyás közgazdász, Bodor Pál író, Böröcz József szociológus, Breitner Péter szociális munkás, Bruszt László szociológus, Czeglédi Zsolt szociális munkás, Csapody Tamás jogász-szociológus, Csillag Gábor kultúrantropológus, Dudás Krisztián szociális munkás, Esterházy Péter író, Farkas Péter közgazdász, Fazekas Mária szociális munkás, Felkai Béla szociális asszisztens, Ferge Zsuzsa szociológus, Fialla Mariann szociális munkás, Fleck Zoltán jogszociológus, Fodor Márk jogvédő, G. István László költő, Gerencsér Balázs szociológus-közgazdász, Goldmann Márta főiskolai tanár, Gulybán Tamás szociális munkás, Gurály Zoltán szociológus, Halmi Dezső szociális munkás, Hankiss Elemér szociológus, Havas Gábor szociológus, Hárs Ágnes közgazdász, Herczog Mária szociológus, Horváth Aladár jogvédő, Horváth Gábor szociális munkás, Horváth Gergő szociológus, Horváth Sándor szociális munkás, Iványi Gábor lelkész, Jamrik Ágnes pénzügyi asszisztens, Jávor Benedek adjunktus, Jávor István szociológus, Jójárt Eszter egyetemi hallgató, Juhász Géza jogvédő, Juhászné Táncos Rita technikus, Kappel Hedvig szociális munkás, Kardos Gábor jogász, Kártyás Irén szociális munkás, Kepe Róbert szociális munkás, Kék Ibolya könyvelő, Konok Péter történész, Konrád György író, Kovács Ivetta szociális munkás, Kőszeg Ferenc, jogvédő, Krasznahorkai László író, Krausz Tamás történész, Kukorelly Endre író, Lakatos Alinka szociális munkás, Lévay Csaba szociális munkás, Ligeti György szociológus, Melegh Attila szociológus, Miletics Marcell szociális munkás, Misetics Bálint diák, Molnár Gézáné újságíró, Nagy Bandó András humorista, Parti Nagy Lajos író, Pászti Patrícia szociális munkás, Primuszné Sára Réka szociális munkás, Radnóti Sándor esztétikaprofesszor, Répási Viktória szociális munkás, Schiffer András jogász, Simon Viola szociális munkás, Szalai Erzsébet szociológus, Szekeres József szociális munkás, Szikinger István alkotmányjogász, Szilágyi Ákos író, Szucsics Andrea Zsuzsanna szociális munkás, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Tóth Zelma szociális munkás, Vajda Mihály filozófus, Venczel Júlia szociális munkás, Vida István politológus, Vincze Ágnes szociális munkás, Vörös T. Károly újságíró, Zágoni Miklós fizikus.

az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete nevében Varga László elnök és Árok Antal alelnök, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nevében Balogh Béla elnök, a Vasutasok Szakszervezete

valamint AzUtcaEmbere - hajléktalan embereket segítő hálózat.

2005. április 19.

József Róbert nyd. értékelemző, Szigeti József filozófus, Ékes Ildikó közgazdász, Goldmann Tamás szociális munkás, Artner Annamária közgazdász, Sárvári Balazs diák, Vargha Mihály épitész-újságíró, Birtha Magdolna diák, Sinkó Eszter közgazdász, Bihari Györgyi főiskolai tanár, Vida Katalin diák, Varga Ilona, Vida Júlia egyetemi hallgató, Berki Judit pszichológus, Orosz Dávid pedagógus, Borlai Kinga hangmester, Szucs István távközlési technikus, Linder Bálint újságíró, Fazekas Anna egyetemi hallgató, Berkes Béla újságíró, Takács Márton egyetemi hallgató, Huszár Marietta szociális munkás, Pályi Sándor Márk egyetemi hallgató, Hegedűs Anna szociális munkás hallgató, Eörsi István iró, Tömöri Balázs földrajztanár, Ónodi Szabó Lenke diák, Antal Olga színmuvész, Fazekas István színész, Lengyel Gabriella szociológus, Bíró József író, Balajthy Flóra szociálpszichológus, Fazekas Tiborné dr. tanár, Galambos Éva dr. orvos, Marton Mária író, Ringwald Gábor orvos, Tordai Zádor filozófus, Marinella D'Alessandro műfordító, Varga Gábor agrármérnök, Vajgerné Bőhm Erika tanító, Dögei Ilona szociológus, Fáber Ágoston szociológus, Szűcs Andrea ügyvéd, Kádár János Miklós festő, Surányi z. András operatőr-rendező, Borbély Szilárd költő, Kardos Julianna Dr, Juhász Attila szociológia szakos egyetemi hallgató, Básthyné Tatár Julianna gépészmérnök, Kocsis Anikó szerkesztő-fordító, Zajzon Andrásné, Vajnai Attila a Társadalmi
Demokráciáért Mozgalom ügyívivője, André Balog zenetörténész, Arató János újságíró, Pétersz Miklós, Tokai Gyula közgazdász, Tokai Tímea gimnazista, Tokainé Juhász Erzsébet menedzser asszisztens, Tóbiás Áron egyetemi hallgató, Bartók György zeneszerző, Széles Zsuzsa közgazdász, Juhász Andrea főiskolai oktató, Kondor Gábor kutató, Csóti Csaba levéltáros, Dr. Kronstein Gábor újságíró, Domján Gáborné tanár, Szegediné Nagy Aranka könyvtáros, ifj. Várady Tibor jogász, Bán Zsuzsa újságíró, Harkányi Endre szinész, Harkányi András filozófus, Szurgyi Barnabás technikus, Csatlós Anikó foglalkoztatás-szervező, Lajtai Zoltán építész, Práger Mária építész, Domján Gáborné tanár, Szalai Sára nyugdijas, Veresné Balogh Éva tanár, Birtha Gézáné okleveles üzemgazdász, Ferjentsik Viola szociális munkás, Molnár György matematikus, Dallos Judit gyámügyi ügyintéző, Ottovayné Ecsedi Katalin könyvtáros, Horváth Zsoltné pedagógus, Horváth Zsolt osztályvezető, Fehér Gábor egyéni vállalkozó, Mérő Gábor diák, Csefkó Tamás, Rachel Mikós műfordító, Martin Tharp egyetemi tanár (Univerzita Jana Evangelisty Purkyne, Cseh Köztársaság), Papp Annamária (Anamaria Pop) költő, műfordító, Dr. Danilo Zoltán nyugdíjas gyermekorvos, Pap Ágnes újságíró, szociológus, Drobni Etelka mentálhigiénikus, Ari Eszter zoológus.

valamint a GAJA Környezetvédo Egyesület, az ATTAC Magyarország Egyesület, a Védegylet és a B-A-Z Megyei Civil Közéletiek Szövetsége, Rügyecskék.

A nyilatkozathoz a szolidaritas@mail.com-on lehet csatlakozni - az újonnan csatlakoztak névsorát folyamatosan frissítjük az oldalon.

lap tetejére