![]() |
![]() |
|
A lakhatás nem lehet kiváltságAz Utca Embere önkéntes-hálózat és a Humanista Párt csatlakozó nyilatkozata a kilakoltatások megszüntetéséért indított népi kezdeményezéshezA kilakoltatás által fenyegetett családok és személyek emberi jogai védelmében, az összes emberi lényért viselt felelősségérzetünktől vezérelve Az Utca Embere önkéntes-hálózat és a Humanista Párt csatlakozott a Roma Polgárjogi Alapítvány kilakoltatással kapcsolatos népi kezdeményezéséhez. A szervezetek arra kérik az Országgyűlést, hogy alkosson olyan törvényt, amely a jelenlegi helyzettel ellentétben nem engedi meg, hogy a kilakoltatott személyek vagy családok saját elhelyezési lehetőség hiányában az utcára kerüljenek. Az Utca Embere és a Humanista Párt nézete szerint társadalmunk rendelkezik a lakhatáshoz való jog gyakorlatban történő biztosításához szükséges valamennyi erőforrással, azonban kellő politikai akarat hiányában ennek megvalósításáért eddig még egy kormány sem tett hatékony lépéseket. Becslések szerint ma Magyarországon mintegy 30 ezer ember él fedél nélkül, további 30 ezret pedig a kilakoltatás közvetlen veszélye fenyeget. A kilakoltatások általában olyan embereket érintenek, akik gazdasági vagy családi körülményeik miatt nem képesek fedezni az általuk lakott lakás vagy helyiség költségeit. Az Utca Embere és a Humanista Párt álláspontja szerint szegény családokat vagy személyeket azért büntetni, mert nem képesek fedezni lakhatásuk költségeit valójában annyit jelent, mintha szegénységükért büntetnék őket. A kilakoltatás következtében az érintettek még a korábbinál is nehezebb, bizonytalanabb és kétségbeejtőbb helyzetbe kerülnek, ahonnan a talpra állás, az egzisztenciális biztonság visszaállításának esélye a gyakorlati tapasztalatok szerint a nullával egyenlő. Nem nézhetjük tétlenül tovább, amint személyeket és családokat úgy fosztanak meg az általuk lakott lakástól, hogy az utcával szemben másfajta alternatívát nem kínálnak számukra! Társadalmunkban a "valahol lakás" alapvető feltétele annak, hogy a személyek és családok a társadalom tagjaiként esélyt kapjanak a biztonságos és méltóságteljes élet kialakításához és fenntartásához. Magyarország nemzetközi egyezményekben vállalta, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eroforrás igénybevételével biztosítja mindenkinek a megfelelo lakáshoz való jogát, és meghozza a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy kilakoltatás következtében senki se váljon hajléktalanná. Ezért a kormányoknak kötelessége megtenni mindent a hajléktalanság megelőzése és a már hajléktalanná vált emberek méltóságának visszaállítása érdekében! Mindezek alapján az Utca Embere és a Humanista Párt támogatja a Roma Polgárjogi Alapítvány népi kezdeményezését. A kezdeményezésben megfogalmazott kérdésnek az Országgyűlés által történő megtárgyalásához arra van szükség, hogy 2005. július 30-ig összegyűljön 50.000 aláírás. A szervezetek kérik azokat, akik egyetértenek a népi kezdeményezéssel, csatlakozzanak az akcióhoz és támogassák az aláírás-gyűjtő kampányt. A aláírásgyűjtő-íveken feltett kérdés: |