![]() |
![]() |
|
A SZOLIDARITÁS ÉJSZAKÁJA - 2005. november 18.VIRRASZTÁS A HAJLÉKTALANOKÉRT IDÉN NOVEMBERBEN IS! NyilatkozatA Szolidaritás Éjszakáját először 2004-ben rendezte meg három civil szervezet (AzUtcaEmbere, a Zöld Fiatalok és a Fegyver Helyett Kenyér), melyek tagjai elfogadhatatlannak tartják azt a társadalmi közönyt és kirekesztést, amelyet a hajléktalan és a hajléktalanná váló emberek helyzete jelez. Szükségesnek érezzük, hogy idén is ilyen demonstrációval hívjuk fel a figyelmet az emberek otthontalanná válásának folyamatával szembeni kormányzati tehetetlenségre. Azonban nem csak a döntéshozókat kívánjuk megszólítani ezzel a virrasztással. A rendezvénynek egy évvel ezelőtt azért adtuk a Szolidaritás Éjszakája elnevezést, mert úgy éreztük, fel kell hívnunk az emberek figyelmét arra, hogy a szociális biztonság hiánya és a hajléktalanná válás veszélye az egész társadalmat érintő súlyos problémák. Mi, "az utca emberei" az emberi élet és az emberi lény elértéktelenedésének és semmibe vételének folyamatát meg kívánjuk állítani. Úgy gondoljuk, nincs valódi jogállam ott, ahol sok ezer embernek, sőt akár egyetlen egynek is a jogfosztottság és megalázottság ilyen mértékét kell elszenvednie. Ezen kívül, demokratikus közösség sem létezhet ott, ahol mindez nem ütközik a honpolgárok többségének határozott tiltakozásába, ellenállásába. Határozott igényünk, hogy részt vegyünk a minket érintő döntések meghozatalában és a mindenkori kormányzati politika kialakításában, ezért állampolgári jogunkkal élve ismét egy szolidaritási demonstráción fejezzük ki tiltakozásunkat az ellen a rendszer ellen, amelyben - a hatalomban egymást követő pártok retorikájától és választási ígéreteitől függetlenül - az emberek életminősége és biztonsága nem élvez elsőbbséget a hatalmi és üzleti érdekekkel szemben. Ezért AzUtcaEmbere önkéntesei, a csatlakozó szervezetek és a virrasztáson részt vevő állampolgárok ismét kiállnak azért, hogy a kormány:
Felhívjuk továbbá az Országgyűlést, hogy
Budapest, 2005. november 3. Támogató szervezetek: |