|
|
|
Udvarhelyi Éva Tessza - Gurály Zoltán 2006 júniusában Budapest XIII. kerületének képviselő testülete elfogadott egy rendelet-módosítást, amely többek között megtiltotta az önkormányzat tulajdonában álló területeken a koldulást, a kéregetést, a szórólap-osztást, a piros lámpánál való ablakmosást és a hírlapárusítást reggel 6 és este 10 óra között, valamint betiltotta az úgynevezett közterületi kempingezést, és a lakhely és ideiglenes szálláshely létesítését a kerület tulajdonában álló közterületeken. Az Utca Embere Önkéntes Hálózat kezdeményezésére több civil szervezet, név szerint az ATTAC Magyarország Egyesület, a Flaszter, a Humanista Párt, a Menhely Alapítvány, a Nonprofit Alapítvány, a Roma Polgárjogi Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért, és a Védegylet fejezte ki tiltakozását a rendelettel szemben. 2006. szeptember 7-én a XIII. kerületi polgármesteri hivatal elé köztéri kempingezésre, azaz demonstrációra hívták a velünk egyetértőket, a rendeletet ellenzőket. Ezen a tüntetésen átadtak egy petíciót a testületet képviselő szociális osztály vezetőjének. A petíció szerint a XIII. kerületben hatályba léptetett rendelet egy olyan folyamat része, melynek során egyre tudatosabban szorítják ki és lehetetlenítik el a különböző helyi önkormányzatok, cégek, magánszemélyek és a különböző vallási szervezetek intézményei a városok közterein tartózkodó szegény, hajléktalan és koldulásból, újságárulásból, stb. élő embereket. A rendelet célja a múlt évben elutasított fővárosi ún. koldus-rendeletet megvalósítsa helyi szinten, vagyis: az önkormányzat meg kívánja "tisztítani" az utcákat a látható szegénységtől. A tiltakozók szerint egyetlen önkormányzat sem feledkezhet meg arról, hogy a szegénység és hajléktalanság a magyar jog- és társadalomtudomány szociális, és nem büntetőjogi problémaként kezeli, ezért az önkormányzatoknak ezekben az esetekben szociális ellátási, nem pedig rendészeti kötelezettségeik vannak. A XIII. kerületi önkormányzat a rendelettel nemcsak alapvetően alkotmány- és emberi jogellenes intézkedést hozott, de vállaltan élharcosa kíván lenni a társadalmi intolerancia, diszkrimináció és kirekesztés intézményesítésének is, ezzel veszélyeztetve a társadalom egységét és egészének igazságos működését. A rendelet diszkriminatív módon, megélhetési módjuk és lakáskörülményeik miatt nyilvánít nemkívánatosnak bizonyos, jól körülhatárolható embercsoportokat, és ezzel csupán szegénységük és otthontalanságuk miatt bünteti őket. Ezzel nem csak az Alkotmányba ütközik, hanem valamennyiünk alapvető értékeit és érdekeit is sérti. Szeptember végén kaptuk meg a XIII. kerületi önkormányzat jegyzőjének válaszát a beadványunkra, amelyet jogi szempontból és állampolgárként is felháborítónak tartunk. A válaszlevél hangneme egyes helyeken kifejezetten a régmúlt hatalmi arroganciát idézi. A válaszlevél szerzője - nem tudni miért - a jegyző, aki mint a helyi végrehajtó hatalom feje, a hatalmi ágak elkülönítése óta nem is lehet jogalkotó. Márpedig a petíció a jogszabály megalkotást sérelmezte, és annak visszavonását követelték a demonstrálók. A Sinka József jegyző által aláírt levél petíciónkat a "az állítólagosan utca emberének [sic!] nevezettek furcsa álláspontja"-ként aposztrofálja és megjegyzi: "a vélemény megfogalmazói többségükben nem kerületi kötődésű emberek a volt lakóhelyeiken a társadalom perifériájára szorultak és a XIII. kerületi üldöztetés ellen fejezik ki aggodalmukat". A levélben megfogalmazott minősítő megjegyzések sértőek és mivel egy csoportra vonatkoznak a nyilvánosság előtt tett kijelentéseknek kell tekintenünk őket. Ezért alkalmasak arra, hogy a demonstráción résztvevő személyeket rossz színben tüntessék fel és ezzel nekik erkölcsi, és anyagi kárt okozzanak. A személyiségi jogi konzekvenciákon túl teljesen elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy köztisztviselő ilyen hangnemben reagáljon egy beadványra. Elvárjuk a kerület polgármesterétől, hogy lépjen az ügyben. Noha a jegyző a mi beadványunkat jellemzi úgy, hogy "tárgyi és jogi tévedéstől nem mentes, és alapvető fogalomértelmezési gondokkal küzd", a válaszlevél tanúsága szerint a jegyző a vonatkozó jogszabályokat nem ismeri, vagy tudását elfelejtette aktualizálni. A koldulással kapcsolatos jelenleg hatályos szabályokat a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (továbbiakban Szabs. tv.) és az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet (továbbiakban Szabs. r.) tartalmazza. Szabs. r. 5. § (1) Aki közterületen vagy nyilvános helyen másokat zaklató módon koldul, harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A jelenleg hatályos jogszabályok a koldulásnak tehát ezt a két esetét (gyermekkel koldulás és zaklató módon koldulás) szankcionálják. A szabálysértési joganyag átfogó reformja előtt létezett a koldulás alapesetének tényállása is, az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet 27. §-a szerint a koldulást az követte el, aki nyilvánosan vagy házalva kéregetett. Ezt a tényállást azonban a jogalkotó a szabálysértési joganyag újrakodifikálása során hatályon kívül helyezte (fontos, hogy a Szabs. tv. indokolása szerint olyan cselekményről van szó, amelynek "helytől és időtől függetlenül történő jogellenessé nyilvánításának alapja kérdésessé vált"). Tehát röviden: a koldulás ma Magyarországon nem tilos! Érdekes módon az elfogadott XIII. kerületi rendelet-módosítás szövege a tényállás definiálásakor éppen azt használja ki, hogy a törvényi tiltás csak a koldulás egyes fent felsorolt eseteire vonatkozik. Így szól: "közterületen vagy nyilvános helyen pénzt vagy egyéb dolgot kéregetve gyűjtő tevékenység vagy erre utaló magatartás tanúsítása, mely nem jár együtt mások zaklatásával, házalással, továbbá nem gyermekkorú személy társaságában vagy gyermekkorú személy rábírásával történik". Ha nem különböztetné meg a koldulást a koldulás fenti "minősített" eseteitől, akkor megfelelő súlyú érvekkel kellene alátámasztania azt, hogy a "néma" koldulás miért sérti a társadalom általánosan elfogadott együttélési normáit. Meg kellene magyaráznia, hogy hogyan lehetséges az, hogy a magasabb színtű jogszabály alkotóinak a figyelmét elkerülte a koldulás teljes körű betiltásának a szükségessége. A meghatározásbeli csavarral azonban kibújik ezen elvárások alól. De a rendelet nemcsak indokolatlan és ellentmondásos, hanem a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet szerint több ponton sérti az Alkotmányt is. Ezért ők az Alkotmánybírósághoz fordultak. Szerintük a rendeletben szereplő koldulásra utaló magatartás esetében nem világos, hogy mi határolja el a koldulásra utaló magatartást a nem-koldulástól. Így "a szabálysértési hatóságok a Rendelet alapján könnyedén koldulásnak minősíthetik, ha valaki szegényesebb ruhában pihen egy padon, vagy ül egy lépcsőn. Ez olyan mértékben enged teret büntető jellegű jogszabály szabad értelmezésének, ami ellentétes a jogbiztonság követelményével" - írja a TASZ alkotmánybírósági beadványában. Emellett kiemelik, hogy "szabálysértésként olyan cselekményeket lehet szankcionálni, amelyek a társadalom általánosan elfogadott együttélési normáit, vagy a közigazgatás működését sértik, vagy veszélyeztetik, illetve meghatározott tevékenység vagy foglalkozás gyakorlására vonatkozó jogszabályokba ütköznek. . A nem zaklató módon, nem kiskorú igénybevételével, 'némán' kolduló magatartás semmilyen formában nem veszélyezteti, vagy sérti a közrendet, a közterület és nyilvános helyek rendjét, a társadalom általánosan elfogadott együttélési normáit. A tiltakozók mindegyike és meggyőződésünk szerint a kerületben lakók többsége is egyetért abban, hogy az általános együttélési normákból semmiképpen sem következhet, hogy a mindennapos túlélésért küzdő szegény emberektől elveszik annak a lehetőségét, hogy embertársaikhoz forduljanak segítségért 6 és 22 óra között. A szabálysértéssé nyilvánítás tehát nem felel meg a szabálysértési jog rendeltetésének, így a XIII. kerületi önkormányzat túllépte a törvényben kapott rendeletalkotási jogkör határait". Másodszor, a jegyző válaszában a következőt írja: "a petíciónak keresztelt beadvány - nyilván nem jóhiszemű tévedésből - összemossa a rend megteremtésére irányuló egyértelmű kerületi képviselő-testületi és lakossági szándékot, az érzékelhető szociális nehézségekkel; a jogi szabályozással bevezetett korlátozást közvetlen összefüggésbe hozzák a hajléktalanság, a szegénység kérdéskörével. Úgy tüntetik fel a képviselő-testület békés együttélésben megvalósuló rend megteremtésére irányuló szándékát, mint ami az utcán élők, esetleg Budapesten lakással nem rendelkezők helyzetével, romlásával van összefüggésben". A petíció jóhiszeműségében a jegyző úr kételkedhet, és vitatkozhatunk a képviselőtestület szándékáról is, de egyik esetben sem a tárgyról fogunk beszélni, vagyis arról, hogy a kihirdetett rendeletnek várhatóan milyen hatási lesznek. Mi, a demonstrálók azt állítjuk, hogy a rendelet végrehajtása olyan következményeket von maga után, amelyekkel azok az emberek sem értetnének egyet, akik egyébként támogatják a kerület közterületein való rendteremtést. A történelemben számtalan példa van arra, hogy a rendteremetési szándék kifejezetten a hátrányos helyzetű csoportokkal szemben fogalmazódott meg elsőként és legnyilvánvalóbban. Így érthetővé válna az is, hogy a levél szerzője miért sorolja a demonstrálókat is a hátrányos helyzetűek közé. És azt is a történelemből tudjuk, hogy a hatalom tulajdonképpen bárkit - minden ellenlábasát - bizonyos körülmények között elhajlónak nevezheti. Vagyis azt állítjuk, hogy a közösségből való kirekesztés legalizálása előbb-utóbb a közösség minden tagját érintheti. Ezért véljük úgy, hogy a koldusok és hajléktalanok kirekesztése nem (lehet) csupán a koldusok és a hajléktalanok ügye, hanem - éppen saját védelme érdekében - az egész társadalomé kell, hogy legyen. A koldulás, a kéregetés, az ablakmosás, az utcalapok árulása mind-mind megélhetési forrást nyújt azoknak az embereknek, akik nem tudnak vagy - ne adj' isten - nem akarnak más megélhetési formákhoz fordulni. A jegyző szerint a kerületnek a rendelettel nem célja a hajléktalan és koldulásból élő emberek ellehetetlenítése, hanem éppen ellenkezőleg, a figyelem felhívása problémáikra. A jegyző szerint "a beadványban [a petícióban] leírtakkal ellentétben nem az utca emberének ellehetetlenítésére, kirekesztésére irányul, hanem éppen a rászorulók érdekében van, mellettük szól, hiszen a figyelmet kívántuk ráirányítani arra, hogy az összetett társadalmi jelenség kezelésére, átfogó szabályozásra van szükség." A kerület több képviselőjének sajtónyilatkozatai alapján is le lehet vonni azt a következtetést, hogy a rendelet tulajdonképpen nem is akarták végrehajtani. Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért hozták meg a rendeletet? Véleményünk szerint a XIII. kerületi képviselő-testület nem azzal számolt, hogy a rendelet hatására az eddig koldulásból élők ezután más megélhetési forrás után néznek. A tiltással egy olyan fenyegetett helyzetet akart teremteni, amelynek következtében ezek az emberek elmennek egy másik kerületbe. Az ismert indoklás tehát - a "figyelemfelhívás" - így már érthető: egyszerűen azt jelenti,hogy a kerület ily módon kívánta "helyzetbe hozni" a többi kerület. Vagyis feltételezésünk szerint a XIII. kerületi képviselő-testület a rendelet-módosítás elfogadásával azt szerette volna elérni, hogy idővel minden kerület rákényszerüljön egy hasonló tiltásra, és ezzel megnyíljon az út egy fővárosi szintű korlátozás felé, amely azután ténylegesen is végrehajtható lenne a XIII. kerületben is. A Studio Metropolitana 2005-ben végzett felmérése szerint a budapestiek nagy része rendszeresen adakozik a koldusoknak, és 66%-uk vallja úgy, hogy a hajléktalanoknak ugyanúgy joguk van használni a köztereket, mint bárki másnak. Ezzel szemben a budapesti felmérésben megkérdezettek csupán 18%-a vallja úgy, hogy a hajléktalanoknak nincs ugyanúgy joguk használni a köztereket, mint bárki másnak. Noha mi már a kérdésfelvetést is abszurdnak tartjuk - miért lenne kevesebb joga bárkinek használni egy város közterületeit? - a felmérés mégis alátámasztja álláspontunkat: az emberek nagy része nem tartja igazságosnak a hajléktalanok bármely alapon való kitiltását a közterekről, vagy ottlétük bármely módon való korlátozását. Mindezek mellett újra és újra kénytelenek vagyunk megfogalmazni azon ellentmondás feletti elképedésünket, hogy míg például a civil szervezetek pénzt kérhetnek az adózó állampolgároktól és bíztathatják őket az adójuk 1%-ának adományozására - vagyis szabadon koldulhatnak - addig a szegény, rászoruló emberek ugyanezt például a XIII. kerületben 2006. június 1. óta nem tehetik meg. És amíg az utcákon látható óriásplakátok, a postaládánkba bedobott szórólapok és a telemarketing-cégek telefonhívásai nem minősülnek kényszer-szolgáltatásoknak, addig az autók ablakainak lemosása és az utcalapok árusítása igen. Vajon mi egyéb különbözteti meg ezeket a tevékenységi formákat egymástól, mint a végrehajtójuk társadalmi rangja? Vagyis kimondhatjuk: a rendelet a hajléktalanokat, a koldusokat és általában a szegényeket másodrendű állampolgárokként kezeli. Meg kell említenünk, hogy a XIII. kerületben különleges jelentősége van az elfogadott rendeletben a lakhely és a "tartós közegészségügyi veszélyeztetést is okozó ideiglenes szálláshely" létesítésére irányuló megjegyzésének. A XIII. kerületből 2004 óra érkeznek hírek arról, hogy a kerületi önkormányzat újra és újra megpróbálja elkergetni a különböző közterületeken viskókat, lakó-gödröket, kalyibákat létesítő hajléktalan embereket. Erre, tudomásunk szerint, 2004 novemberében került először sor, amikor az önkormányzat ez irányú kísérleteit a helyi szociális munkások és a civilek, többek között az Utca Embere, tiltakozása állított meg. Ez a folyamat 2005 februárjában folytatódott, amikor az egyik, az önkormányzat által közterületnek vélt Röppentyű utcai telekről akartak "kilakoltatni" tizennégy hajléktalan embert. Ezek a példák mutatják, hogy a XIII. kerületi önkormányzat nemcsak azokat akarja elűzni, akik a lakókat zavarják, hanem tulajdonképpen mindenkit, aki az önkormányzat gazdasági jellegű törekvésivel szemben ellenérdekelt. A jegyző szerint a hajléktalanokkal való törődés a vonatkozó törvény szerint a fővárosi önkormányzat hatásköre. Ennek ellenére Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzatának 3/2006-as rendelete kifejezetten a kerület feladataként jelöli meg a nappali melegedő fenntartása mellett a hajléktalanok számára éjjeli menedékhely és átmeneti szállás fenntartását, valamint az utcai szociális munkát. Vagyis az önkormányzatot saját maga vállalat kötelezettséget arra, hogy olyan hajléktalan-ellátó intézményeket tartson fenn, amelyek működtetése egyáltalán nem törvényi kötelezettsége. Természetesen lehet, hogy a jegyző úr a szállásnyújtás kötelezettségére gondolt és csak nem volt elég egzakt a megfogalmazás (a korábbiakban idézett mondatai is nagyon furcsa nyelven íródtak). De az is lehet, hogy egyszerűen nem ismeri jól a jogszabály szövegét. Úgy gondolta, hogy így is tud válaszolni, mert a tévedés kis kockázattal jár, hiszen csak "az állítólagosan utca emberének nevezettek" petíciójára kell válaszolnia. Úgy véljük, nem tévedünk, ha kijelentjük, hogy aligha van kerületi lakos, aki ezzel a válasszal elégedett lenne. Úgy véljük, hogy a megélhetés kriminalizálását a "rászorulók" érdekében tett intézkedésként aposztrofálni cinikus, a magyarországi társadalmi valóságot teljes mértékben semmibe vevő álláspont, és a legkevésbé sem nevezhető humánusnak. Bizonyos szempontból nagyon hasonlít a 18. században bevezetett úgynevezett dologházakat (később ezekből az intézményekből lettek a börtönök) védelmező retorikához, mely szerint az "érdemtelen szegényeknek" jót tesz a munkára és erkölcsre kényszerítés, amelynek segítségével "érdemes szegény" válhat belőlük. Mindazonáltal, szeretnénk felhívni a jegyző figyelmét, hogy noha az eljárást furcsálljuk, a figyelem felkeltése kétségtelenül sikerült. Nem kellett sokat töprengniük a megoldáson. A jegyző nyilatkozatában nem túl finom jelzőkkel minősített civil szervezetek megtették a dolgukat: felhívták a közvélemény figyelmét a bajokra - éppen ezért most már itt az ideje visszavonni a rendeletet. Ennek a talán sokak számára jelentéktelen ügynek a lezárásaként engedjék meg, hogy hangot adjunk annak a meggyőződésünknek, hogy a fent bemutatott levelezés jelentősen túlmutat önmagán. Leginkább azt jelzi számunkra, hogy az a kerület, amelyik nem törődik szegényeivel, nem veszi komolyan a civil kezdeményezéseket sem és (mint azt történelmi példák mutatják) feltehetően saját lakosainak érdekeit, véleményét és akaratát sem. Udvarhelyi Éva Tessza az Utca Embere aktivistája Előzmények: |
