Mozgósítás jóléti intézmények lebontása ellen!

A következő okokból demonstrációt szervezünk június 28-án, csütörtökön, 17 órára a Fővárosi Közgyűlés Váci utcai épülete elé:

  • A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén a hetes otthonok — Budapest Főváros Önkormányzatának József Attila Átmeneti Gyermekotthona és Budapest Főváros Önkormányzatának Átmeneti Gyermekotthona — megszüntetése mellett döntött. A hetes otthonok olyan, Magyarországon egyedülálló óvodák (voltak), ahol a gyerekek hétfő reggeltől péntek délutánig laknak.
  • A Közgyűlés így egy olyan intézményi formát szüntetett meg, amely egyszerre nyújtott lehetőséget a védett közegben nevelkedésre és a családok együtt maradására. Az intézmények bezárása miatt több, most hetes óvodába járó gyermeket kell kiemelni a családjából és állami gondoskodásba venni, ami — egy ombudsmani állásfoglalás szerint is — sérti a gyermekek családhoz való és kiemelt védelemhez fűződő alkotmányos és emberi jogát.
  • Az óvodák bezárásáról szóló döntés körülbelül 220 millió forint megtakarítása reményében született. Az a megtakarítás, amit ez az összeg jelent, ahhoz képest, hogy az intézmények milyen fontos szerepet töltenek be a hátrányos helyzetű gyermekek védelmében, nevetségesen alacsony.
  • Ezen kívül a Fővárosi Közgyűlés jövő heti (június 28-i) ülésén szereplő egyik előterjesztés szerint az önkormányzat fölmondja az összes hajléktalanellátó szervezettel kötött eddigi szerződését, ami számos szolgáltatás ellehetetlenülését és megszűnését eredményezheti.
  • Az előterjesztés négy fővárosi Krízis Anya-Gyermek Lakás bezárását javasolja, miközben eddig is óriási hiány volt ezekből az intézményekből. Erre a döntésre nincs mentség. A Közgyűlés ezzel évi 6 millió (!) forint költségcsökkentést akar elérni.
  • Az előterjesztés szerint megszüntetnek továbbá egy 20 férőhelyes éjjeli menedékhelyet.
  • Teszik ezt azok után, hogy már 2006-ban is 460 millió forinttal, majd 2007-ben további 1300 millió forinttal — az intézményes ágazatok között a legnagyobb arányban — csökkentették az egész szociális ágazat költségvetését, ezen belül egységesen 10 %-kal csökkent a hajléktalanellátó szervezetek támogatása.

"Ami pedig a jóléti rendszereket illeti, ezek az adott társadalmak túlnyomó többségének akaratából és erőfeszítésével, az akkor politikai osztályok jelentős támogatásával jöttek létre. Az ellenük való támadás, a lebontásukra irányuló igyekezet mögött azonban csupán egy erős és önös kisebbség áll, amely kisebbségnek sikerült az új politikai osztályt megnyernie (olykor megvennie)."
— Ferge Zsuzsa, akadémikus

Június 28-án, csütörtökön, a következő ülés napján, délután 17 órai kezdettel demonstrációt tartunk az ülés helyszínén (Közigazgatási Hivatal, V. ker. Váci utca 62-64.), hogy a Közgyűlés megváltoztassa a hetes óvodákkal kapcsolatos döntését, illetve levegye a napirendről a hajléktalanellátó szervezetekkel kötött szerződés felmondását és a fenti intézmények megszüntetését.

Úgy gondoljuk, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak nem a leginkább rászorulókon - a szegénységben, nyomorban élő gyermekeken és a hajléktalan embereken - kellene spórolnia.

Az Utca Embere önkéntes hálózat
Kapcsolat:
Vojtonovszki Bálint: 20 449 9110
Nagy Nikoletta (Humanista Mozgalom): 70 253 4601

lap tetejére