Szociális és Munkaügyi Minisztérium Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály
Pehr Erika részére

Tárgy: állampolgári megkeresés az ún. hetes óvodák ügyében

Tisztelt Pehr Erika!

A Fővárosi Közgyűlés május 31-én döntött a Budapest Főváros Önkormányzatának József Attila Átmeneti Gyermekotthona (1142. Budapest, Dorozsmai u. 21/b.) és Budapest Főváros Önkormányzatának Átmeneti Otthona (1118. Breznó köz 10-12) - az ún. hetes otthonok - megszüntetéséről.

Az utóbbi tíz évben a civil, intézményi és önkormányzati oldalról érkező erős nyomás ellenére sem nevesítették a hetes otthonokat a kötelezően ellátandó gyermekvédelmi szakellátási formák között a többször módosított gyermekvédelmi törvényben.

A Fővárosi Önkormányzat ezért önként vállalt feladatként tartotta fenn ezt a két hiánypótló - és semmilyen ma működő szociális szolgáltatással/intézménnyel nem helyettesíthető - intézményt és éppen a törvényi köztelezettség hiányára hivatkozva döntött bezárásuk mellett.

Ezen intézmények bezárása egy 2001-ben e tárgyban megjelent ombudsmani jelentés szerint sérti a gyermekek családhoz való és kiemelt védelemhez fűződő alkotmányos és emberi jogát.

Megkeresésünkre Hazai Istvánné, a Főpolgármesteri Hivatal Gyermek és Ifjúságvédelmi osztályának vezetője azt közölte, hogy a Fővárosnak semmilyen felelőssége nincsen a hetes otthonokkal kapcsolatban, azok életben tartása egyértelműen a minisztériumon és a törvényalkotókon múlik.

Kérem, válaszában adjon megfelelő szakmai indokokat arra vonatkozólag, hogy a hetes otthonok miért nem kerültek be a kötelező szakellátások és így az államilag támogatott intézmények közé és, hogy mit szándékozik tenni a minisztérium ennek a gyermekek alapvető jogait sértő helyzetnek a megoldására.

Köszönettel:

Vojtonovszki Bálint
Az Utca Embere önkéntes hálózat aktivistája

Honlap: www.azutcaembere.net
E-mail: azutcaembere@freemail.hu
Telefon: 06 20 44 99 110

Budapest, 2007. július 11.

lap tetejére