Szociális és Munkaügyi Minisztérium Gyermek és Ifjúságvédelmi Főosztály
Dr. Katonáné dr. Pehr Erika főosztályvezető részére

Tárgy: a megszüntetett hetes óvodák

Tisztelt Dr. Katonáné dr. Pehr Erika!

Az állampolgári megkeresésemre válaszként küldött, 2007. július 26-i keltezésű (Ikt. szám: 17310-1/2007.SZMM.) tájékoztatásához a következő megjegyzéseket szeretném fűzni, ill. kéréseket szeretném eljuttatni Önhöz.

Először is szeretném felhívni a figyelmét, hogy hetes óvodák 1999 óta de facto igen, de jure azonban nem léteznek, mert éppen a 1997. évi XXXI. Törvény (továbbiakban Gyvt.) nem nevesíti őket, és emiatt nem kaphatnak speciális működésükhöz elegendő állami támogatást. Eme törvényi hiányosság miatt nyolc évvel ezelőtt a Fővárosi Önkormányzat átnevezte a megmaradt két hetes óvodát átmeneti gyermekotthonná, hogy így állami dotáció mellett működtethesse tovább őket hasonló szolgáltatásokkal, amelyek többet nyújtanak az átmeneti gyermekotthonok szolgáltatásainál. A megmaradt két hetes óvodában gyógypedagógusok, logopédusok, szociális munkások, pszichológusok és egyéb gyermekvédelmi szakemberek segítségével a gyerekek kivétel nélkül személyes foglalkozásokon és képzéseken vettek részt, melyek több kutatás szerint is eredményesek és leendő társadalmi integrációjukra nézve nélkülözhetetlenek voltak.

Az Ön által felhozott érv, miszerint a hetes óvodák minimum feltételei adottak a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvényben (továbbiakban Kszt.) és ezért a Gyvt. módosítása nem szükséges, a valóságban nem megalapozott, mivel a hetes óvodák által végzett pótolhatatlan, integrált munka elvégzéséhez a törvény nem rendel forrásokat, és ez a hetes óvodák 2007. december 31-ével való bezárását eredményezi. Ezen intézmények megszüntetése olyan helyzetet teremt, amelyben sok gyermeket tartós állami nevelésbe kell majd venni ahelyett, hogy ebben a speciális és a társadalmi integráció szempontjából előremutató ellátásban részesülne. Ez - az előző levelünkben is említett - 2001-ben született ombudsmani jelentés szerint alkotmányellenes (OBH 4184/1999. számú). Azzal, hogy a minisztérium nem kezdeményezte a hetes óvodák nevesítését a Gyvt.-ben, azok lassú elsorvasztását indította el. A minisztérium ahelyett, hogy az állami nevelés helyett és mellett annál sokkal jobban működő szolgáltatásokat biztosítana, ezzel lényegében a lehetséges alternatívák közül szüntet meg egyet, amivel pedig még tovább csökkenti a leszakadó rétegek integrációjának ma is szinte minimális esélyét. Ahelyett, hogy a valósan felmerülő társadalmi igényekre válaszolna, ez a fajta törvénykezés teljesen figyelmen kívül hagyja a mai magyar társadalmi valóságot, és a bürokratikus akadályok, valamint az elkerülhetetlenség jelszavával beindított megszorítások a még néhány létező esélyteremtő szolgáltatást is megszüntetik.

Az Utca Embere Önkéntes Hálózat aktivistái jelen voltak július 10-én a Budapesti Szociális Forrásközpont által rendezett, "Ebédszünet" elnevezésű rendezvénysorozat hetes óvodákkal foglalkozó ülésén, ahol a bezárandó intézmények igazgatói és a Fővárosi Önkormányzat Szociális Ügyosztályának vezetői mellett gyermekvédelmi szakemberek is részt vettek. Az önkormányzat képviselői kijelentették, hogy a hetes óvodák fennmaradásának egyetlen esélye az, ha bekerülnek a Gyvt.-be és így továbbra is finanszírozhatóak maradnak. A jelenlévők a törvényi akadályok tárgyalásakor egyetértettek abban, hogy a hetes óvodák gyermekvédelmi intézmények, mivel tevékenységük messze túlmutat a Kszt.-ben írottakon; valamint abban, hogy még a Gyvt. maradéktalan betartása mellett sem lehetne tökéletesen pótolni működésüket.

Továbbá meg kell említenem, hogy az Ön értesülése, miszerint a Fővárosi Önkormányzat minden gyermek sorsát külön-külön rendezte, téves. Hacsak nem nevezzük "rendezésnek" azt, hogy az intézmények megszűnése miatt 6 gyermeket azonnal tartós állami nevelésbe kellett venni, és a többiek sorsának alakulása sem megnyugtató. (Kivétel talán az a néhány épp iskoláskorba ért "szerencsés" gyerek, aki hetes iskolába tudott bejutni.) A hátrányos helyzetű, szinte folyamatosan lakásgondokkal küzdő szegény családokból származó gyermekeknek szükségük van a hetes óvodák speciális szolgáltatásaira és légkörére. Ezért elhelyezésük - a szakértők egybehangzó véleménye szerint - napos óvodákban, ill. általános iskolákban nem megoldás, mivel nehezen vagy egyáltalán nem lesznek képesek beilleszkedni az új környezetbe, és később szinte biztosan kiesnek a közoktatásból, ez pedig elkerülhetetlenné teszi szegénységük és kirekesztettségük újratermelődését. Így az állam - a jövőben prognosztizálható, a szociális szférát érintő további csonkítások ellenére - a hetes óvodák egy főre vetített költségeinek többszörösét lesz kénytelen elkölteni a segélyezésre.

A megoldás hiányát jelzi az is, hogy amikor a hetes óvodák megpróbáltak helyet találni a gyermekeknek és meghívták az intézménybe a gyermekvédelmi szolgálat munkatársait, azok nem tudtak igazi alternatívát felmutatni; valamint ezen folyamat során a napos óvodák (melyek szinte kivétel nélkül képtelenek megfelelni a speciális igényű gyerekeknek) minden lehetséges eszközt megragadtak arra, hogy ne kelljen átvenniük a hetes óvodákból érkező gyermekeket.

Mindezek miatt arra kérjük a Minisztériumot, hogy tekintse példaértékűnek ezt az esetet és kezelje a hetes óvodák kérdését az ügy súlyának megfelelően. Arra kérjük, hogy vizsgálja meg újra a törvényi feltételeket, és hosszú távon biztosítsa az intézmények életben maradását, azaz a hetes bölcsődékhez hasonlóan (melyek a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet alapján működnek) nevesítsék és szabályozzák jogszabályi szinten a hetes óvodákat is, hogy se most, se a jövőben ne kerülhessenek hasonló helyzetbe a rászoruló gyerekek és családok.

Rövid távon pedig kérjük, hogy a Szociális Minisztérium vegye közvetlen saját működtetés és felügyelet alá a hetes óvodákat. Ezen kívül azt kérjük, hogy ahelyett, hogy csökkentené a számukat, illetve megszüntetné a még létező intézményeket, fejlessze a hetes óvodák intézménytípusát és építsen ki egy országos hálózatot.

Válaszát várva, üdvözlettel,

Vojtonovszki Bálint
Az Utca Embere Önkéntes Hálózat aktivistája

Honlap: www.azutcaembere.net
E-mail: azutcaembere@freemail.hu
Telefon: 06 20 44 99 110

2007. augusztus 17.

lap tetejére