Közlemény

A mai napon tárgyalta az V. kerület - Belváros-Lipótváros Önkormányzata azt az előterjesztést, amelynek bizonyos rendelkezései arra szolgálnak - Rogán Antal polgármestert, a rendelet kezdeményezőjét idézve -, hogy "megteremtsék a jogi alapját a koldusok és a hajléktalanok kiszorításának".

Az Utca Embere önkéntes hálózat állampolgári tiltakozást szervezett a polgármester szegregáló szándéka, és a rendelet kirekesztő rendelkezései ellen: arra kértük a képviselőket, hogy eredeti formájában ne szavazzák meg a rendeletet. A tiltakozó civileket Rogán Antal polgármester a rendeletről való szavazás előtt félórás egyeztetésre hívta - a megtisztelő felkérést köszönettel elfogadtunk.

Az egyeztetésen Rogán Antal tagadta a kifogásolt rendelkezések kirekesztő szándékát, Az Utca Embere csoport önkéntesei azonban szembesítették őt korábbi nyilatkozataival. A polgármester részéről elhangzott az is, hogy a kerület milyen sokat tesz a hajléktalan emberekért, nappali melegedő és átmeneti szálló is van a kerületben, miközben erre a kerületet semmilyen törvény sem kötelezi. Rogán Antal két dologban is tévedett: egyrészt a hatályos törvényi szabályozás (a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, 86. §) értelmében a kerületi önkormányzatoknak kell gondoskodniuk nappali melegedő fenntartásáról, másrészt pedig a kerület területén ilyen intézmény nem működik. Az V. kerületi Önkormányzat tehát nem teljesíti a törvényi kötelezettségét. Az V. kerület területén éjjeli menedékhely (amelynek fenntartása egyébként valóban fővárosi feladat) sem működik.

Misetics Bálint, Az Utca Embere önkéntes hálózat szóvivője ismertette Rogán Antallal és az egyeztetésen megjelent képviselőkkel, hogy télen a budapesti hajléktalanellátó rendszer általában 100% körüli kihasználtsággal működik (igazán hideg téli napokon nem ritka a 100% feletti kihasználtság), és ennek ellenére, télen is legalább 3000 ember a szabad ég alatt, aluljárókban, kapualjakban, zöldterületen alszik. Nekik - tekintve, hogy saját tulajdonuk nincs, az ellátórendszer pedig nem képes mindenkit megfelelő ellátásban részesíteni - nincs hova menniük, elkerülhetetlenül valamilyen nem lakhatásra szánt teret kell igénybe venniük. Mindezeket figyelembe véve a rendelet vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtása legfeljebb a hajléktalan emberek más kerületekbe való elüldözését eredményezheti.

Az egyeztetésen nem sikerült egyetértésre jutnunk, azonban tiltakozásunk hatására, még az egyeztetés előtt, módosító indítványok következtében az előterjesztés szövegéből kikerült a koldulás - alkotmányos aggályos - általános tiltása, helyébe a zaklató módon való koldulás tiltása került. Hasonlóképpen enyhült a rendelet utcai újságárulásra - ami számos hajléktalan ember munkája - vonatkozó szabályozása is. Ezeket jelentős előrelépésnek tartjuk. Örömmel fogadjuk azt is, hogy Rogán Antal bejelentette: jövőre 17 millió forinttal többet költenek hajléktalan-ellátásra. Reméljük, hogy ebből az említett törvényi kötelezettség teljesítésére is telik majd.

Számos azóta megjelent híradás - tévesen - úgy tünteti fel, mintha a zaklató módon történő vagy gyermekkel való koldulás tiltása ellen tiltakoztunk volna: ez az események félreértése, hiszen mi a rendelet eredeti szövege ellen tiltakoztunk, amely épp a tiltakozásunk hatására változott meg. Az utóbbiak tiltását inkább csak feleslegesnek tartjuk, tekintve, hogy arról már rendelkeznek hatályos, magasabb rendű jogszabályok (218/1999. Korm. rendelet 5. §; 1999. évi LXIX. törvény 146. §).

A rendelet módosított változatát - amelynek bizonyos rendelkezéseit a változtatások ellenére is aggályosnak és kirekesztő szándékúnak tartunk - a képviselők ellenszavazat nélkül elfogadták.

Reméljük, hogy a rendelet szövegének megváltoztatásával együtt Rogán Antal polgármester szegregáló, kirekesztő szándéka - amelyről több nyilatkozatában tett tanúbizonyságot - is megváltozott.

2007. december 13.

 

lap tetejére