ARCHÍVUM

Lehet más a világ! klub

2004. szeptember 26.
Trafó Bár Tangó Hajléktalanok - tudunk-e rajtuk segíteni?

Van egy lelkes önkéntesekből álló szervezet, Az Utca Embere, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy figyelemfelhívó tevékenységekkel, utcai akciókkal, aláírásgyűjtéssel és egyéb kampányokkal olyan politikai programok kidolgozását szorgalmazzák, amelyek a hajléktalanság megelőzésével, illetőleg felszámolásával foglalkoznak. Mivel ebben a minőségében Magyarországon egyedülálló szervezetről van szó, a Lehet Más a Világ hálózat meghívta őket a vasárnaponként megrendezésre kerülő beszélgetéssorozatukra, melynek célja, hogy aktivisták és magánszemélyek együtt találják ki és vitassák meg, hogy hogyan is lehetne minél gyorsabban és minél okosabban megváltani a világot.

Az estre a szervezők által vártnál jóval többen jöttek el. Talán annak is volt köszönhető ez a nagy érdeklődés, hogy az aktivisták igyekeztek életszerűvé tenni a beszélgetést azzal, hogy meghívták az Alkonyzóna (hajléktalan művészek antológiája) néhány szerzőjét, akik személyes tapasztalataik elmondásával próbálták nyilvánvalóvá tenni, hogy a hajléktalanság nemcsak azokat az embereket érinti, akikbe nap mint nap belebotlunk a forgalmasabb aluljárókban, akik kartondobozokkal kibélelt telefonfülkékben fekszenek, vagy a kereszteződésnél benyújtanak a kocsiablakon egy "Fedél Nélkül"-t, hanem a hajléktalanok köre ennél sokkal szélesebb, és még nagyobb azoké, akiket pillanatnyilag a hajléktalanság veszélye fenyeget.

Az est célja nem az volt, hogy gyorsan találjuk ki, hogyan is lehetne egyszer s mindenkorra felszámolni a hajléktalanságot, hanem az, hogy olyan ötletek hangozzanak el, amelyek egyrészt valamilyen segítséget jelentenének a hajléktalanoknak, másrészt alkalmat adnának arra is, hogy minél több állampolgárt sikerüljön bevonni egy önkéntességen alapuló, nagyobb társadalmi aktivitás szükségességét hirdető, érdekérvényesítő tevékenységet is folytató hálózat felépítésébe. Magyarországon ugyanis azt tapasztalható, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, mi az, hogy civil érdekérvényesítés. Sejtésük sincs arról - de ha mégis, akkor bele se mernek gondolni abba, - hogy az állampolgárok társadalmi tevékenységekben való részvétele, valamint az ehhez kapcsolódó nyomásgyakorlás képes hozzájárulni a politikai célok meghatározásához (ne adj, Isten, bizonyos témákban akár a körülmények javulásához is). 15 éve demokrácia van Magyarországon, de ez sajnos az emberek tudatáig még mindig nem jutott el; alig néhányunk rendelkezik demokratikus öntudattal.

Mivel én is - naivan - azt vártam, hogy csillogó szemű emberek egymás szavába vágva sorolják álmatlan éjszakáikon kiagyalt világmegmentő terveiket, az est előrehaladtával növekvő frusztrációval süppedtem a székembe. Pedig nem volt rá igazán okom, hiszen az érdeklődők nagy száma is jelezte, hogy ez a téma sokak számára nem tűnik megoldhatatlannak, vagy legalábbis sokan gondolják azt, hogy a hajléktalanok jelenlegi helyzetén javítani kell, hiszen az mégsem normális, hogy emberek éljenek, majd haljanak meg az utcán.

A kicsit hosszúra sikerült bevezető után mégiscsak beindult néhány résztvevő fantáziája. Az első javaslat egy olyan szervezet létrehozására vonatkozott, amely a munkaadók és a hajléktalanok között munkaközvetítő feladatokat látna el. A hajléktalanokat ugyanis a legtöbb helyen nem szívesen alkalmazzák, ezért munkához jutási lehetőségük is kisebb, másrészt pedig rendszeresen előfordul, hogy - főleg alkalmi munkáknál - az előre megígért fizetést egyszerűen nem adják nekik oda. Mivel a hajléktalanok kiszolgáltatottsága a munkaerőpiacon szembeszökő, sok hajléktalan el is titkolja a munkahelyén, hogy nincs hová hazamennie.

Elhangzott egy olyan kezdeményezés terve, amelyet röviden "Fogadj örökbe!" néven lehetne emlegetni, és a lényege abban áll, hogy vagy egy konkrét hajléktalan személyt, vagy egy ágyat valamelyik menhelyen havi rendszeres pénzösszeggel lehetne támogatni. Ennek az elképzelésnek egy kicsit továbbgondolt változata az, hogy ezt a gondoskodást egy közösség, pl. egy lakóközösség nyújtsa, így a hajléktalanok segítését össze lehetne kötni egy olyan folyamattal is, amelyik az emberek közötti kapcsolatok megerősítését, valódi közösségek kialakítását célozza.

Lehetett jelentkezni önkéntes tanárnak olyan műhelyekbe, amelyekben a hajléktalanokat különböző képességek elsajátítására oktatnák, pl. kézműves foglakozásokra, idegen nyelvre, számítógépes ismeretekre, vagy akár énekkarban is részt vehetnének. Az induló tanfolyamok jellege nagymértékben függ attól, hogy a jelentkező önkéntesek milyen képességek oktatására tudnak vállalkozni, így ezeknek a műhelyeknek a kínálata várhatóan sokat fog alakulni, módosulni a jövőben.

Szóba jöttek olyan egyszerűen megszervezhető, de mégis nagyon hasznos akciók, mint pl. ruha-, étel- és játékgyűjtések, amit bárki megszervezhet a lakóhelyén vagy az iskolájában. Sok menhely fogadna önkénteseket különféle munkákra, vagy egyszerűen csak arra, hogy beszélgessenek a hajléktalanokkal. A hajléktalanná válás okai között ugyanis meghatározó szerepet játszik az, hogy valakinek megszakad a kapcsolata a családjával, barátaival, és így szükség esetén nincs kihez segítségért fordulnia. A hajléktalan személyek ismerősei is hasonló sorsú emberekből, hajléktalanokból állnak, és egy ún. hajléktalan életstílus rögzülése után nem hajléktalan barátok hiányában a rehabilitáció esélye is igen kicsi. A kapcsolati háló újjáépítésében és a rehabilitáció folyamatában nagy segítséget jelenthet, ha a hajléktalanoknak rendszeres kapcsolata van olyan személyekkel, akik nem hajléktalanok, ezért fontos lenne, hogy minél többen jelentkezzenek önkéntes segítőnek.

Persze ezen ötletek egyike sem képes megoldani a hajléktalanság problémáját, ha nincs egy komoly, a megelőzésre koncentráló kormányzati stratégia. Ezért aztán szóba került a lakhatáshoz való jog is, amely több európai országban létező és garantált jog, és amelynek törvényben való rögzítését szeretnék elérni az aktivisták, hiszen ennek a jognak a hiányában jelenleg a kormányok nem kötelesek programokat kidolgozni az állampolgárok lakásproblémáinak megoldására, így a mindenkori kormányzat jóindulatára van bízva, foglalkozik-e ezzel a kérdéssel vagy sem. A lakhatás azonban túl fontos téma ahhoz, hogy megengedhető legyen egy ekkora bizalom, ezért a lakhatáshoz való jognak törvényben való rögzítésére az állampolgárok védelme érdekében mindenképpen szükség van.

Az aktivitás első lépése azonban mégiscsak az, amikor az emberek egyszerűen elkezdenek beszélni a hajléktalanságról, és a témával kapcsolatban tudomásukra jutott információkat az ismerőseik körében megbeszélik vagy terjesztik. A legnagyobb probléma ugyanis az - és leginkább ez hátráltatja Az Utca Embere aktivistáinak tevékenységét is, - hogy a hajléktalanság ma Magyarországon egyáltalán nem téma. Míg a rendszerváltás idején az utcán tömegével megjelenő hajléktalanok látványa sokkolta az akkori közvéleményt, ahogy teltek-múltak az évek, lassan ugyanúgy hozzászoktunk a parkokban tanyát verő, szatyraikkal költözködő hajléktalanok látványához, mint a városképet tönkretevő förtelmes óriásplakátokhoz, a gombamód szaporodó lélektelen irodaépületekhez, és ehhez az egész koszos, büdös Budapesthez. A helyzeten változtatni csak akkor lehet, ha végre megtanuljuk valamilyen formában artikulálni a véleményünket, és kifejezésre juttatni, hogy mi, állampolgárok milyen körülmények között is szeretnénk élni. Az Utca Embere tagjainak elképzeléseibe pedig nem fér bele egy olyan társadalom képe, amely félrefordítja a fejét a gyengék, elesettek, a kiszolgáltatott helyzetben élők nyomora láttán. Ezért aki kedvet érez, hogy akár a fentebb elhangzott kezdeményezések bármelyikében, vagy a többi, itt részletesen fel nem sorolt ötlet megvalósításában részt vegyen, az vegye fel a kapcsolatot Az Utca Embere mozgalommal.

Érdeklődni a azutcaembere@freemail.hu címen, vagy telefonon Nagy Nikolettánál lehet a 06-70-2534601 számon.

Ne felejtsétek el: Lehet Más a Világ!

Kapcsolódó honlapok:
Lehet más a világ!
hajlektalan.lap.hu